Akiről most mesélek, az egy csodálatos asszony, egy nagyszerű ember, az örök színésznő.
Tolnay Klári vallásos volt.
Aki hisz Istenben, az tudja, hogy a vallásosság mit jelent. Aki meg nem hisz, azt, reméljük, nem a fanatikus vallásellenesség jellemzi, így megérti ő is, miért érdekes, értékes és különleges Tolnay Klári vallása.
Mindeki "beleszületik" a családjába, bizonyos körülmények közé megérkezik, s bár ezen körülmények nem determinálják őt cselekvéseiben, de sorsára befolyással bírnak. Amit otthonról kapunk, azt egész életen át magunkkal visszük.
Tolnay Klári, akit akkor még Rózsinak neveztek, Budapesten született 1914. július 17-én, és Mohorára érkezett meg egy birtokosi család második gyermekeként, hogy még teljesebbé tegye egy harmóniában élő házaspár harmónikus életét.
Párkányi László "Tolnay Klári egyes szám első személyben" című könyvében így mesél a művésznő:
Ha kézbe veszem, mindig eszembe jut valami régi-régi história. Most például az, hogy a katolikus anyám és az evangélikus apám milyen tisztelettel voltak egymás vallása iránt. Egyik vasárnap a katolikus templomba mentünk misére, másik vasárnap az evangélikus templomba istentiszteletre. Az akkori szokásrend szerint Gyuri bátyám apám vallását követte, én pedig anyámét..."
Ugye, mennyire nem jellemző ez a mai világunkra? A másik vallásának, vallástalanságának, ilyen vagy olyan világszeméleti, politikai nézeteinek elfogadása, uram bocsá' tisztelete? Vagy csak én érzem így? Hisz éppen az előbb "ítéltem el" a vallási fanatizmust, ha nem is így kimondva, de mégis... illetve mégsem, mert tiszteletem azok iránt, akik megszállottak valamely "szent ügy" érdekében, bizony megvan, s ha nem a lezártság, hanem a nyitottság jellemzi, akkor ez a tisztelet meg is marad irántuk.
A Tolnay család példája azt mutatja, hogy az "én utam jó, a tiéd nem az" csapdája a gyakorlatban is kikerülhető.
Tolnay Klári Nyíregyházán az Angolkisasszonyoknál, szigorú előírásokhoz igazodva, mint ő mondja "két fantasztikus esztendőt" töltött el apácák között.
" Vallásos nevelésben részesültem, de az Isten-élmény a zárdai évek alatt mélyült el bennem.
Istenhez fűződő kapcsolatom később is erkölcsi cselekedteim hajtóereje volt. 1970 karácsonya táján a Virgilia című katolikus folyóirat körkérdést intézett a magyar szellemi élet ismert személyiségeihez: tudósokhoz, művészekhez, egyházi férfiakhoz. Ide jegyezem feleletem: "A kérdés zavarba hoz. Hogyan lehet a választ megfogalmazni, hogy pontosan fedje azt, amit őrzök és élek magamban? Azért csak néhány szót tudok mondani, de mögötte világok vannak, vízesések és szakadékok, Északi-sarok és Egyenlítő. Jézus a titkom, az erőm, a bűntudatom, a kegyelmem és a feltámadásom.""
Igen, azt hiszem, a vallás éppen ilyen. Nem felfedhető, és mégis mindent takar. Örülök, hogy ráleltem erre a szépen megfogalmazott részre. Örülök mint a művésznő életét felfedezni készülő ember, mert egyértelműen benne van, hogy az istenhit Tolnay Klári számára mit jelent, ránk hagyta ezt a gondolatot, és örülök mint katolikus, mert egy olyan képet találtam, ami mint hívőben ott él bennem is, s elég volt csak rácsodálkoznom erre a néhány gyönyörű sorra, ami 1970-ben jelent meg.
Persze, közben azért ott voltak az ötvenes évek, amiket nem éppen a vallásgyakorlás elősegítése jellemez, s akkor most nagyon finoman írtam le ezt, mert találkoztam magam is olyan eredeti jelentéssel, ami arról szólt, hogy hány tanuló szüleit sikerült meggyőzni arról, hogy ne írassa be hitanra a gyermekét.
Az igazi színművész derűvel élte át ezt a korszakot is.
Tolnay Klári 1951-ben kapott Kossuth-díjat:
"Rákosi odalépett az ünneplő sorfalhoz, kitűzte a jelvényt, s jutott egy-két kedves szó midenkinek. Amikor hozzám lépett, azt mondta.
- Magát mi nagyon szeretjük. Maga miért nem párttag, és miért nem tanít a főiskolán?
Vigyázba csaptam magam.
- Rákosi elvtárs! Polgári származásomnál fogva vallásos nevelésben részesületem. És mint ilyen az istenhittel esetleg elrontanám a...
Major az egyik, Bajor Gizi a másik oldalon rántotta meg a kösztümöm.... Már láttam magam, amint visznek, de az öreg csak rám nézett mind kerekebbre táguló szemekkel, és azt mondta:
- Mi? Isten?
Tenyerét az arcom elé tartotta, és mint egy sámán mélyen a szemembe nézett.
- Isten? Hu! Nem baj. Majd elmúlik.
Megvarázsolt és továbblépett. Semmi bajom nem lett. Ennek a sámáni mozdulatnak köszönhetem, hogy a későbbiekben nem kellett szemináriumra járni. Ha jöttek a színházi népnevelők, s mint pártonkívülit aggitáltak, hogy menjek pártgyűlésre, mindig azt feleltem:
- Gyerekek, nem megyek, mert Rákosi elvtárs azt mondta, hogy Isten majd elmúlik. Még nem múlt el. Majd szólok..."
Ugye, milyen aranyos történet? S hál' Isten, hogy semmi baja nem lett. De magát a Tolnay-féle helytállást és derűt is tanítani kellene, mint ahogyan a rá jellemző nyitottságot is.
Ezzel a nyitottsággal kanyarodok vissza egyrészt a történetünk elejére, mert Tolnay Klári vallása nem kizáró vallás volt, másrészt a harmincas évekre, amikor a művésznő férjhez ment Rátonyi Ákoshoz, akiről úgy tartotta, azért hozta vele össze a jó sora, hogy megismerhesse az édesanyját.
"A mama többször megfordult Indiában. Volt mit mesélnie, és én sokat tanultam tőle. A hinduizmust ekkor ismertem meg."
A fenti idézet is, mint valamennyi, ami eddig előfordult Párkány László könyvéből való. Ami most következik az egy olyan írás, amelyet a lánya hagyott ránk személyes emléktárgyaival együtt, s amely Mohorán a Tolnay Klári Emlékházban olvasható.
"Anyám nagyon vallásos volt. Nem egy templombajáró, rózsafüzért morzsoló és a katolikus ünnepnapokat szigorúan betartó vallásosság volt az övé, inkább egy mély, filozófián alapulót hitvallás. Iskolába egy ideig apácákhoz járt, de a katolikus vallás mellett, nemcsak toleráns volt minden más hitvallás iránt, hanem nagyon érdekelte mindegyiknek a története, keletkezése, részletei. Ezt bizonyítja kis gyűjteménye is, amiben a keresztény Madonna ébenfa mellszobra mellett a kis ezüst kopt kereszt, egy elefántcsont Buddha, egy Mózes szobrocska és egy mohamedán arab olvasó található."
Rátonyi Zsuzsa
2005. okt. 2.
Ugye, lehet így? Lehet így szépen, békében vallásosnak lenni?
Természetesen, ami fent olvasható, azok csak ránk maradt emlékek, az események sora, lenyomata annak, amit az istenhit egy ember életében jelenthet. A Színészkirálynő immár tizedik éve távozott, s most valahonnan fentről, a mennyből tekint le ránk szigorú - de még inkább- megértő tekintetével, és ha itt, a földön ezer arca volt, most százezer lehet, s ha míg élt tolerancia jellemezte, talán most még megbocsátóbb a szelleme.
Aki még többet szeretne tudni a színésznő életéről, az látogasson el, amikor csak teheti a nógrád megyei Mohorára a Tolnay Klári Emlékházba.
Cím: Mohora, Kossuth út 30.
Telefonszám: 35/ 373-106
Nyitva: keddtől-vasárnapig, 9-16 óra között
